Kiskereskedelmi boltot nyit? Ezekre kell figyelnie!

Ha kiskereskedelmi boltot nyit, akkor számos dolog van, amire oda kell figyelnie, amit érdemes előre terveznie. Összeszedtük a legfontosabbakat, amiket semmi képpen nem szabad kihagyni.

A hagyományos kiskereskedelem igaz, hogy a Covid-19 világjárvány miatt jelentősen átalakult, és az online kereskedelem aránya Magyarországon is növekszik, azonban a kereskedelemi forgalom túlnyomó része várhatóan továbbra is még fizikai boltokban, eladóterekben fog lebonyolódni.

A megfelelő helyszín kiválasztása, a forgalmazandó termékkör meghatározása, a beruházási és üzemeltetési költségek alapján egy részletes üzleti terv elkészítése, valamint egy hatékony, jól dokumentált ügymenet kialakítása és a megfelelő támogató szoftverek és informatikai eszközök a legfontosabb lépések, ahhoz, hogy a fizikai boltot sikerre tudja vinni.

Határozza meg a jogi hátteret

Magyarországon számos vállalkozási típus létezik, melyek mindegyikének megvannak az előnyei és hátrányai. A kisebb tőkét igénylő vállalkozási formák, például az egyéni vállalkozói igazolvány, a betéti társaság, a közkereseti társaság a tulajdonos korlátlan felelősségvállalásával járnak, míg a korlátolt felelősségű társaság (kft) és a részvénytársaság nagyobb alaptőkét igényelnek, de a tulajdonos felelőssége korlátozható.

Ha már teljesen biztos benne, hogy mit szeretne árulni és hol, milyen tőkét igényel a bolt kialakítása és kezdeti működése, egyedül vagy üzlettárssal szeretne az üzletbe belevágni, kérje ki ügyvéd és könyvelő tanácsát annak kiválasztásához, melyik vállalkozási és adózási forma a megfelelő az Ön számára.

Boltnyitásnál számolni kell számos hatósági bejelentési, nyilvántartásba vételi vagy engedélyezési eljárással is, ilyen a működési engedély, a bolt feliratok elhelyezését engedélyező településképi bejelentési eljárás, a környezetvédelmi és élelmiszerbiztonsági jóváhagyások. Ezen eljárások lebonyolítására érdemes jócskán időt betervezni a bolt fizikai kialakításához szükséges idő figyelembevétele mellett.

Készítsen üzleti tervet

Miután meghatározta a tervezettvállalkozás főbb sarokpontjait, érdemes a részletek kidolgozása érdekében üzleti tervet készíteni. Az üzleti terv megírásának első lépése az üzlet jövőképének és céljának finomhangolása, valamint annak meghatározása, hogyan fogja kiemelni boltját a tömegből.

Az üzleti terv megírásakor segítségére lehet, ha az alábbi kérdésekre válaszol:

  • Mi a célja a bolt nyitásának? Milyen szükségletet, igényt szolgál ki vele?
  • Vannak statisztikák, amik ezt az igényt igazolják, alátámasztják?
  • Melyek az Ön vállalkozásának alapvető értékei?
  • Kik lesznek a vásárlók? Milyen a célpiac? Milyen problémákra kínál megoldást, terméket?
  • Mitől egyedi az ötlete? Van-e a közelben hasonló bolt?
  • Mi különbözteti meg a versenytársaitól?
  • Mi az idővonal a nullszaldóssá vagy nyereségessé váláshoz?

Az üzleti tervnek vázlatként vagy ütemtervként kell szolgálnia vállalkozása számára. Részletezi a céljait, és válaszokat ad arra vonatkozóan, hogyan tervezi elérni azokat, így van egy keretrendszer, amely segíti vállalkozása felépítését és növekedését.

Válassza ki a megfelelő helyszínt

Az üzlet elhelyezkedése nagyban hozzájárulhat a sikerhez. Az üzletének célszerű észrevehető, elérhető és forgalmas helyen lennie, hacsak nem annyira speciális a terméke, amiért a vásárlók hajlandóak bárhová elmenni. Tekintve, hogy a boltnyitás általában jelentős beruházási költséggel jár, érdemes akár a lokáció kiválasztására specializált tanácsadót is igénybe venni.

Tervezzen előre a költségekkel

A boltnak nem csak nyitási, de fenntartási költségei is lesznek, így ezekkel is érdemes előre számolni.

A nyitási költségeknél az előre és az esetleges átépítés, boltkialakítás alatt is fizetendő bérleti díjat és a kaució összegét, felújítási, átépítési munkák költségét, esetleges gépészeti korszerűsítési munkák, a berendezés, fogyó eszközök beszerzésének, külső-belső dekoráció költségét, arculattervezési grafikai és gyártási munkák, a településképi engedélyeztetés, a raktárkészlet feltöltésének, pénztárgép és ügyviteli rendszer beszerzésének, szabályzatok megírásának és nyitási marketing kampány költségeit érdemes számba venni.

A fenntartási költségek kiszámolásánál vegye figyelembe a hely bérleti díját, az árukészlet pótlásának költségeit, ha szükséges, akkor az alkalmazottak bérét, rezsit, takarítószerek, takarítás, ügyvédi és könyvelői díjakat, a zeneszolgáltatás díját, marketingre és reklámra szánt összegeket, illetve a következő pontban tárgyalt egyéb kiegészítő költségeket.

Válassza ki a boltvezetéshez szükséges eszközöket

A megfelelő eszközök és rendszerek megkönnyítik vállalkozása működtetését és növekedését, így érdemes külön figyelmet fordítani rájuk. Íme néhány főbb eszköz, melyekre szüksége lesz:

Kiskereskedelmi pénztár és áruforgalmi rendszer

A számítógépes áruforgalmi rendszerek ma már elengedhetetlenek a nagyszámú vagy nagy mennyiségű árut forgalmazó kiskereskedelmi egységben. Az online pénztárgéppel összekapcsolt áruforgalmi rendszer nem csak a pénztárgéppel kapcsolatos NAV előírásoknak felel meg, de számos más hasznos funkcióval bír, melyek megkönnyítik a bolt vezetését és a vállalkozás fejlesztését is. Mik ezek?

  • Online pénztárgép
  • Online számlázás, számlázó program
  • Áruforgalmi és készletkezelő rendszer
  • Házipénztár
  • Tárgyi eszköz nyilvántartás

Az Origo POS-V2 online pénztárgép segítségével tételes nyugta készíthető, valamint számlázni is lehet vele, és áruforgalmi rendszer is kapcsolódik hozzá. Integrálható vonalkódolvasóval, mérleggel és bankterminállal, így a fizetési folyamat és az elszámolás is nagyban leegyszerűsödik és gyorssá válik.

A termékeket a pénztárgép többféle módon képes azonosítani: vonalkódok, megnevezések, gyorskódok vagy akár a gyártók azonosítóinak használatával, mely jelentősen megkönnyíti a pénztáros munkáját.

A rendszerhez kapcsolható áruforgalmi rendszer segítségével pontos és naprakész készletnyilvántartást vezethet, így folyamatosan és precízen követheti a forgalom és az árukészlet alakulását. A rendszer pedig a legtöbb könyvelési rendszerrel összeköthető.

Webes jelenlét

Ma már számos fizikai boltnak webáruháza is van, ami megkönnyíti a vásárlást, így 0-24 órás nyitvatartást tud elérni. Amennyiben webáruház nyitásán is gondolkozik, erről érdemes előzetes árajánlatot kérni és a költségeit beleszámolni a költségek tervezésekor.

Az Origo-Software rendszere API-n keresztül kommunikál a legnagyobb magyarországi bérelhető webshop felülettel (UNAS), így a termékek adatait csak egyszer kell felvinni a rendszerbe. Ha ez már adott, a termék, készlet- és áradatok az Origo-Software áruforgalmi rendszeréből frissülnek a webshop felületén is.

Megosztás :

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on linkedin
LinkedIn

További cikkek

Felkészült már a webshopokat érintő változásokra?

Egyre több webshop működik a világban, a kereskedelem egy sokaknak egészen új, másoknak már tökéletesen megszokott virtuális világban, az online térben összpontosul. Júliustól azonban a webshopokat üzemeltetőknek érdemes odafigyelni az áfa-szabály változásokra.